Ahogy kitört a téli szünet, elutaztunk egy kis karácsony előtti síelésre RAURIS-ba. Szombaton (12.17) indultunk, és aggodalmunk, hogy nem lesz hó, már az úton szerte foszlott, hisz hóesésben kellett megtennünk az út egy részét.
Másnap mindenki lelkesen csatolt, és a gyerekek megpróbálták felfrissíteni tavalyi legjobb formájukat. Aznap még nem sikerült, de másnap elkezdtek szárnyalni.
A harmadik napra Beni már jobban síelt, mint tavaly, Guszti meg önállósította magát a sípályán. Az eddigi gyakorlattól eltérően - hogy csak valamelyikünk láéba közé kéredzkedve mert csúszni - most már egyedül jött le, és nagyon élvezte is.
Folyt köv. januárban.
2011. december 23., péntek
2011. december 11., vasárnap
Csak egy kicsit...
Karácsony közeledtével a szokásos tennivalóink megint besűrűsödtek.
Vég kell látogatnunk a gyerekek orvosait, itthon sütni, egyedi ajándékokat készíteni a gyerekekkel, és még a suliból is van egy hét, szóval a hétköznapi feladatok sem maradnak el.
Ha autóba ülünk, - főleg a Guszti - hangosan kurjant minden karácsonyi dísz láttán. Versenyeznek, ki hányat lát, melyik a nagyobb vagy szebb.
Egy ilyen hazaúton, fakadt ki Beniből a sóhaj, mikor valami nagyot és meghökkentőt látott :
".. csak egy kicsit lennénk gazdagabbak..."
Még azt hiszi, a díszek mennyisége a jólét fokmérője. :)

2011. december 7., szerda
Hoki kupa
Beni iskolán kívüli életét leginkább a hoki határozza meg. Hét közben van általában két edzése, és hét végén is általában kettő, kivéve, amikor kupameccs van, mint volt például ezen a hétvégén.
Most a Beni egyesülete (UTE) rendezte a tornát, és kérték a szülőket, hogy segítsünk a büfé készítésében.
Hogy Guszti se maradjon le az élményről, kettesben mentünk zsíros kenyereket kenni, míg Beni az apja segítségével öltözött be a meccsre.
Gusztinak ez volt a nap fénypontja. Kb. 5 szelet kenyeret tolt be lila hagymával, uborkával, a lelátón szaladgálva.

2011. november 21., hétfő
Iskolai életképek
Pár napja felkerült a Facebookra a gyerekek iskolája is, és elkezdtem nézegetni a feltöltött képeket.
Az iskola oldalára, ahogy egyes tanulók oldalára is helyes képek kerülnek feltöltésre.
Ez a kedvencem, egyik iskolatársuk töltötte fel:

2011. november 16., szerda
Közepes
Minden szülő álma, hogy az iskolában csak dicsérik gyermekét, nekem egyre elérhetetlenebbnek tűnik.
Guszti lassan alkalmazkodik, és a saját tempójában még van hogy jól is teljesít, de Beni, akitől e téren többet reméltem, hát jól cserben hagyott.
Mondjuk itthon is elég kiállhatatlan, ami valószínűleg nevelési hiba. Sokkal szigorúbbnak kéne lennem, de nem mindig van rá erőm.
A napokban azzal fogadott a tanítónéni, hogy Beni tárgyi tudásban kiváló, már a másodikos matek és nyelvtan anyagot veszi vele, de a magatartása csak közepes.
Elővett egy ellenőrző füzetet, és elmagyarázta neki a jelenlétemben, hogy minden nap osztályozni fogja a magatartását. Szeptember, október, és november eddig csak közepes. Tegnap már igyekezett a Beni, de még csak négyest kaphatott, mert egy társának kicsavarta az ujját. Zsolti "fél a Benitől" saját állítása szerint, Beni pedig azt sérelmezte ezzel az akcióval, hogy a Zsolti nem mondja meg melyik hónapban született (a tanítója elmagyarázta Beninek, hogy Zsoltika még nem is nagyon van tisztában a hónapokkal).
Beni nekem csak annyit mondott erre, hogy ő nem csavarta ki, csak az a másik úgy érezte...

2011. november 4., péntek
Újabb levél
Ha az angyalkáknak nem lett volna világos az előbbi levél, hát íme egy pontosítás:
.. ne arra hallgassatok, amit az előbb küldtem, hanem erre ..
És ikszelhet vagy pipálhat az angyalka, ha vissza akarna üzenni.

2011. október 25., kedd
Magamnak se....
Megérkezett az első levél az Angyalkának. Azért mindent ő sem akar teljesíteni, még ha olyan jók is lennének a gyerekek.
Így meg aztán...
2011. október 24., hétfő
A kis hokis
Beninek hetente négyszer van újabban edzése, és szeptember óta már a második hoki kupán vett részt múlt vasárnap. 82-es mezben BENI
Szépülünk
Ha nem is minden napra, de minden hétre jut valami újdonság, valami új bútor.
Az elmúlt hetekben kész lettek a zsaluk, a napokban a játszóház, a héten készül a kocsibeálló és a fatároló, kb. jövő héten a kandalló, és közben egy komplett épületgépészeti felülvizsgálat is folyamatban van.
Lefestettem az erkély korlátját, ha kicsit kisüt a nap a játszóházat kell festeni, és végre van szőnyeg a nappaliban.
Fent polcokat szerelek még, az irodámat is be kéne rendezni lassan, és keresem mindig mi esik kézre, hogy lehetnek még otthonosabbak a szobák.

2011. október 5., szerda
Elmaradásaim
rengeteg fénykép készült a nyaraláson, de még nem volt időm válogatni.
Átnéztem, és a jobbakat feltöltöttem az albumunkba.

2011. szeptember 28., szerda
Hétköznapok
Lassan megszokják a gyerekek, hogy minden hétköznap iskolába kell menni, és nem kérdezik reggelente, hogy "ma is megyünk?"
szeretnek odajárni, ami nagyon jó, de azért vannak konfliktusok.
Beni nem érti, a Gusztinak miért nem annyi leckéje van, miért nem ugyanaz a feladata, és egyáltalán.
Múlt héten még azzal is bepróbálkozott, hogy leverte magát a földre, ahogy a Guszti szokta, majd mikor a tanító néni mondta, hogy neki ezt nem szabad csinálni, rájött, hogy a módszer nála nem fog működni.
Guszti megcsillogtatta zenei tudását, és ha máskor nem, hát akkor biztos kibújik az asztalik alól, amikor valamilyen kis angol vagy spanyol éneket tanulnak a gyerekek.
Beni hokizik újra, beindultak az edzések. Múlt héten már volt egy szupermini korosztályos torna is, éremmel a végén, meg minden felhajtással.

2011. szeptember 8., csütörtök
Lógós
Beni még csak 4. napját töltötte az iskolában, de ma arra értem be, hogy büntiben van, nem a többi gyerekkel az udvaron, hanem kettesben a tanítónénijével a teremben.
Kiderült, hogy kicselezett két tanárt, és a terem előtt a padon tetris játékával játszott, míg többiek 2-3ig még órán vettek részt.
És még nem is kamasz.
Mi lesz még itt???

2011. szeptember 5., hétfő
Iskola
Ma volt az első napjuk a Matyiknak az iskolában.
Amennyire féltem tőle, annyira békésre sikeredett. Évnyitó helyett ünnepi reggelivel várták a gyerekeket, és Guszti is jól érezte magát. Igaz, ehhez kellett, hogy reggelinél a tankötelezettségről beszélgessünk, hogy felvegye a varázsszemüvegét, és hogy jót játszhasson mielőtt megkezdték a mai tanítási napot.
Délután aztán elmesélte, hogy spanyol órán egy éneket tanultak, és el is énekelte.

újabb nyaralás
Ezúttal Tiszafüreden voltunk, augusztus 21től 5 napot.
Nagyon meleg volt, talán túlságosan is, de azért volt alkalmunk bicajozni, kalandparkba menni, vendégeket fogadni Peti és Dani személyében, és persze horgászni is.
Képeket - amint leválogattam - igyekszem feltenni.

2011. augusztus 11., csütörtök
Nyaralás - Maria Alm am Steinernen Meer
Hazaértünk szombaton az első gyerekekkel töltött nyaralásról. Amilyen pocsék idő volt itthon az előző napokban, annyira jó a hegyekben ottlétünk alatt. Egy nap volt, mikor szüntelenül esett az eső, egyébként pedig egy egy frissítő esőn kívül 23-28/29 fok volt.
Így jutott idő és alkalom a strandolásra, megnézhettünk egy nagy jégbarlangot (Eisriesenwelt Werfen), két szurdokot (Lichtensteinklamm és Seisenbergklamm), és voltunk összesen három vidámparkban is (Ruhpolding, St.Jakob, ...)

2011. július 18., hétfő
Átköltöztünk
Szombaton végleg átköltöztünk a Szakoly utcába.
A konyha nagyon szép lett, és lassan majd minden megtalálja a helyét.
Addig meg keresgélünk. :)

2011. július 8., péntek
Dobozolunk
Beni élvezi, hogy mindig újabb és újabb szerelők jönnek a házhoz, és itthon is segédkezik a dobozok megtöltésében. Kicsit duzzog, mikor keres valami játékot, és mondom, hogy az már az új házban van, de alapvetően élvezi a költözést. Guszti kevésbé aktív. de vicces, hogy a Szakolyban játszik valamivel, majd közli. hogy akkor azt a játékot hazahozza (amit már átvittünk).
Az IKEÁs látogatásainkat mindkettő bírja, főleg, hogy végig arra gyúrnak, hogy a végén kapnak HotDogot.
Ma Guszti az elsőt befalta, majd közölte, hogy k ér még egyet. Mondtam, hogy mindenki csak egyet kaphat - mire ő: "Én is csak egyet kérek, még"
Ma megérkezett a konyha, jövő héten szerelik össze, és ha minden stimmel, szombaton költözünk.

2011. június 22., szerda
Túlélik??? Kiverte vs. kivette
Gyakran vagyok úgy, hogy akárhog "vigyázok" rájuk, nem vennék rá mérget, hogy megélik a felnőtt kort.
Beni szombaton akciózott: belelépett a Guszti hasába. Mivel Guszti kiegyenesedni is alig bírt, és Beni - mindig más sztorija sem volt hihető, holt pár nehéz órám. Menjek vagy ne az ügyeletre, van vagy nincs belső sérülés, és a többi.
Aztán teljesen más irányba terelve a figyelmüket igyekeztem kiszűrni, mik azok a tünetek, amik akkor is láthatók, mikor nem erről van szó. Szerencsére azok már eloszlatták aggodalmaim.
Pár nappal korábban Guszti vált meg egy fogától. Később kiderült, nem önszántából. Beni unta meg, hogy Guszti fröcsköli vízzel, és egy lavórral odavágott. Egy fog - szerencsére tejfog - bánta. Tegnap aztán még egy fogtól megvált, igaz, azt maga szedte ki. Bár lötyögött - de nem annyira. A kis fakír :)

2011. június 14., kedd
2011. május 27., péntek
Mindig is tudott
Gusztinak pár hete szereztünk egy bicajt, kék színűt, 20"-ost.
Egyből beleszeretett, elnevezte rendőrbicajnak.
Hétvégén elindultunk, hogy kipróbálja. Gondoltam majd gyalog megyek mellette, hogy segítsem.
De Gusztikám felült, és ment. Meg sem állt.
Mint aki egész életében tudott kitámasztó nélkül menni, ugratni , fordulni. Nagyon tetszett neki.
Beni eleinte bíztatta: "Nagyon ügyes vagy, gratulálok" meg ilyesmi. Aztán mikor rájött, hogy ez már így marad, most már Guszti is tud, nem csak ő, akkor elkezdett bunkózni. Bevágott a Guszti elé.
Majd mikor így sem volt elég a figyelem, elkezdett nyavajogni, hogy G. várja meg.
Erre a Guszti: "Minek álljak meg, hisszen én tudok biciklizni?"
2011. április 24., vasárnap
Szünidő
A tavaszi szünetben (is ) nagyon jó dolga olt a fiúknak. Az unokatestvérekkel buliztak: voltunk együtt a repülőtéri emlékparkban, a nagyobbak (Ákos, Máté, Beni) Gergővel együtt a hoki vb egyik meccsére is kimentek, de valamennyien elkísérték Benit az egyik hokiedzésére és volt közös játszóterezés is.
2011. április 13., szerda
Szavalóverseny
Beni még alig egy hete jár iskolába, de már teljesen beilleszkedett.
Tegnap tartott szavalóversenyen az alsósok közt első lett, és begyűjtött pár érmet a diákolimpián is, amit még múlt héten tartottak, de az eredményeket a szavalóverseny után, tegnap hirdették ki.
Minden trófeával le kellett fényképezni. A nagyobbat csapatsportban nyerték, a kisebb a versmondásért járt. Az érmeket az egyéniben elért sport teljesítménye után kapta.
2011. április 12., kedd
2011. április 4., hétfő
Taxis lettem
Mától Beni iskolába jár, Guszti pedig még oviba. Ez aztán például a mai napon a követekző utakat jelenti nekem. Reggel a 2 gyerekkel elindulok, Gusztit kiteszem az oviban. Utána Benit elviszem iskolába, majd hazajövök dolgozni. 2re megyek a Beniért az iskolába, elmegyünk az oviba, ahol a Gusztit összeszedem, Benit pedig otthagyom a déláni focira (fél4-fél5). Gusztival elmegyek az uszodai fogálalkozására 3-4ig, majd vissza Beniért az oviba. Valahol szusszanunk egyet fél5-fél 6ig, majd Benit 6ra hoki edzésre viszem, és remélem, hogy onnan már Gergő majd hazahozza. Ha szerencsém van, már az edzésre is G. viszi a Benit. Kilóméter hiányom nem lesz, az tuti.
2011. április 3., vasárnap
7 évesek
2011. március 27., vasárnap
2011. március 20., vasárnap
ISKOLAÜGY lezárva
Pénteken pontot tettem az iskolakeresési ügy végére, beírattam a gyerekeket a XVI. kerületi iskolába. Hátra van még a hivatakos beíratkozás napján az, hogy mindkét körzetes suliba lejelentsem máshova mennek a fiúk, de ez már csak formaság.
Közben folytatjuk a vizsgálatokat a Vadaskertben, de eredmény/ javaslat legkorábban csak április közepén lesz.

2011. március 18., péntek
Hosszú hétvége - síeléssel
A március 15-i hétvégét síeléssel töltöttük.
Szombaton sikerült korán elindulni, így fél 2kor már a Gosau-i sípályán csúsztunk Ákosékkal.
Két teljes napon aztán Werfenweng-ben síeltünk, élveztük a szállodai szolgáltatásokat, majd a hazaút napján Obertauernbe síeltünk pár órát.
Jó volt. Beni sokat ügyesedett, és Guszti is egyre reményteljesebben halad abban az irányban, hogy végre egyedül is merjen menni, ne csak a lábunk között.

2011. március 3., csütörtök
FARSANG - február 19.
Idén is volt farsang az oviban, és mint tavaly, idén is rám maradt a szervezés legnagyobb része.
Szerencsére nagyon jól sikerült, így fellélegezhettem.
A farsang előtti napokban nagyon vágytam rá, hogy végre túl legyek rajta, mert sok volt a feladat a munka / iskolakeresés mellett.
A jelmez választás nagyon nehéz volt. Mire kigondoltam, hogy valósítsam meg a kitalált jelmezt, választottak valami mást. Végül megállapodtunk, hogy Beni rendőr lesz, Guszti tűzoltó. Majd kalóz.
Aztán Guszti az utolsó pillanatban jelezte, hogy ő lesz a rendőr, Beni pedig teljesen letört. Akkor nyitott újra, mikor Guszti egy óra elteltével közölte, hogy inkább most kalóz lesz.
2011. február 14., hétfő
Iskola
Napjaim jó részét a munkán kívül most az iskolakeresés témája tölti ki.
Néha reménytelennek tűnik a feladat, máskor megcsillan a remény, hogy talán lesz iskola, ahol Gusztinak jó helye lesz.
Holnap már a harmadik igazgatóhoz megyek helyzet felméri, beszélgetni, és közben pedig Beninek is előjegyeztem jó pár nyílt napot.
Április 2. hetére jó lenne valami eredményre jutni, legalább a Beni vonatkozásában. Guszti esetében legalább nem köt a beiskolázási határidő. Neki jelölhet a szakértői bizottság az áprilisi időpont után is akármikor, szeptemberig.
Rég volt ilyen nehéz feladatom...

2011. január 24., hétfő
Kamionos, hintázós, tányéros
Szombaton hazaérkeztünk első közös családi sielésről, Werfenwengből.
Nagy meglepetések nem értek, annyi hiszti, cirkusz és bepisilés volt nagyjából amennyi ennyi időre járt nekünk, persze azért volt pár helyes pillanat, amit érdemes feljegyezni.
Például, hogy Guszti első nap elnevezte a "kabinos" felvonót "kamionos" fevonónak, a 2 üléses normál, de régi típusú ülőszékest pedig "hintázós"-nak, mivel az a szokásosnál jobban himbálózott.
Volt 3 nap verőfényes napsütés, és 3 amikor kicsit vagy jobban, de havazott.
Gusztinak volt még helyes beszólása, mikor nem akart ebédelni, kérdeztem, hogy megetessem -e, mire ő, a Tőle egyátalán nem ismert módon így válaszolt: "Meg ne próbáld, anya!"
Sielés terén mindketten fejlődtek: Beni már egyedül gyakorlatilag bármilyen pályán lejön, de kezd nagyon vakmerő lenni, azt siszi, már tud síelni. Gusztit sajnos csak utolsó nap "csípte meg" valami, mikor közölte, hogy ő majd egyedül megy a tányéros felvonón, és második körtől már ment is neki nagyon szépen. A lesiklás és a hóekézés még kevésbé, de az is jobban ment végül, mint a hét elején.
Képeket oldalra töltök fel.
2011. január 13., csütörtök
2011. január 12., szerda
Levél az Angyalkának
Még szilveszter előtt írt egy levelet Beni az Angyalkáknak, lesznek szívesek pótolni a lefogyott szaloncukrot, csokit a fáról.
Tegnap aztán bővebbre sikerült az újabb levél.
"Kerekszepen SOKIT VAGY CSOKIS SZALONCUKROT MEG AMENYIT PENCT TUC HOZNI KÖSZÖNÖM SZePeN HA HOZOD AMIT KEREK"
Pénzt nem kapott, de örült, hogy pár becsomagolt macskanyelvet sikerült még a fára csempészni éjjel.

2011. január 11., kedd
A Húr
Meddig feszül, és mikor pattan el? Guszti tegnap igencsak próbára tett.
Reggel békésen hagytam az oviban, de mikor délután mentem érte, hogy menjünk az uszodába, azzzal fogadtak, hogy Guszti felaprította a pár nappal korábban bevitt könyveit. Egy nagy szemeteszsákban hoztam haza a maradványokat, hogy este megnézzem, lehet e belőlük még könyvet csinálni újra. Leszidtam, magyaráztam, kérdőre vontam. Semmi.
A kérdésre, hogy miért csinálta, csak annyi volt a válasz, hogy "nem tudom"
Út közben megfogadta, hogy jóvá teszi azzal, hogy az usziban szépen dolgozik.
Kamu volt ez is.
Alig 10 perc után rákezdett a hisztire, és üvöltött, mint a sakál. Mindez azért, mert az egyik feladat után nem akart a következőre váltani, hanem az előbbit akarta folytatni. Kénytelen voltam kitenni a vízből, visszasétálni vele az öltözőbe, és betenni a hideg zuhany alá. Maradt utána még negyed óránk, hogy dolgozzon is valamit. Aztán mint aki semmit sem csinált, mosolyogva köszönt el Emese nénitől.
Reméltem, hogy ezzel vége az aznapi cirkusznak, de persze sejtettem, hogy nem.
Itthon Benivel nekiláttam leválogatni a hazahozott szemeteszsákból, melyik lap melyik széttépett könyvhöz tartozik, közben 5 percenként ránéztem, mit csinál a szobában a Guszti. Szépen játszott.
Egyszer szólt a Beni, hogy valami büdöset érez. Hát persze Guszti betojt. De nem úgy ahogy mostanában szokta, hogy éppen csak, hanem mindent benyomott a bugyiba.
Számonkértem, próbáltam higgadt maradni, nem leszidni (a szidás ugyanis semmit sem használt eddig ez ügyben) kérdőre vonni.
A kérdésre, hogy miért csinálta, közölte: "azért Anya, hogy téged bosszantsalak"
És akkor most ilyenkor mit kell lépni????

2011. január 1., szombat
BUÉK!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)