Úgy döntöttem, nem is próbálok már ide írni többet.
Ennek több oka is van :
- sokszor ami foglalkoztat, amit mesélni tudnék, nem olyan, amivel érdemes dicsekedni. Sok emberben csak sajnálatot szül, de olyan is van a közvetlen közelemben, akit egyszerűen nem érdekel még úgy sem, ha esténként mesélem.
- egyelőre nincs kedvem a nagyvilágnak elmagyarázni, hogy hogyan küzdünk nap mint nap, mikor a sikereink olyan kicsik a még Apa szemében is, hogy nem érdemlünk dicséretet. Pedig ha tudná(k), mennyi meló van abban, hogy egy autista gyermek kimondja hogy, tévedett, vagy felismeri hogy vicceltem, biztos megjutalmazná.
- nem sikerül semmilyen áron közelíteni Apát vagy Benit Gusztihoz. Ennek első részét azt hiszem feladom, (míg úgy látom fontosabb a bicaj és a gombaszedés Gusztinál - legalábbis jóval több időt emészt) másikhoz még keresek testvérterápiás lehetőséget.
Ha lesz pozitív fejlemény, talán írok. Addig pedig elvonulok egy másik blogra, ahol csak magamnak jegyzetelek.
