Zárom soraim

Úgy döntöttem, nem is próbálok már ide írni többet.

Ennek több oka is van :
- sokszor ami foglalkoztat, amit mesélni tudnék, nem olyan, amivel érdemes dicsekedni. Sok emberben csak sajnálatot szül, de olyan is van a közvetlen közelemben, akit egyszerűen nem érdekel még úgy sem, ha esténként mesélem.
- egyelőre nincs kedvem a nagyvilágnak elmagyarázni, hogy hogyan küzdünk nap mint nap, mikor a sikereink olyan kicsik a még Apa szemében is, hogy nem érdemlünk dicséretet. Pedig ha tudná(k), mennyi meló van abban, hogy egy autista gyermek kimondja hogy, tévedett, vagy felismeri hogy vicceltem, biztos megjutalmazná.
-  nem sikerül semmilyen áron közelíteni  Apát vagy Benit Gusztihoz. Ennek első részét azt hiszem feladom, (míg úgy látom fontosabb a bicaj és a gombaszedés Gusztinál - legalábbis jóval több időt emészt)  másikhoz még keresek testvérterápiás lehetőséget.

Ha lesz pozitív fejlemény, talán írok. Addig pedig elvonulok egy másik blogra, ahol csak magamnak jegyzetelek.

2x10 az van hogy 20

Tegnap megünnepeltük a fiúk szülinapját.
A két 10 éves hozta a formáját, és már tervezik a következő alkalmat, mikor is pénteken az osztálytársaikkal ünnepeltethetik magukat.
Az érv pedig, hogy ilyet egy 10 éves nagyfiú már nem csinál (nem hisztizik, stb.) semmit sem hat.

A 20 év, az enyém. Néha úgy érzem, ennyit öregedtem mellettük :)