Ahogy kitört a téli szünet, elutaztunk egy kis karácsony előtti síelésre RAURIS-ba. Szombaton (12.17) indultunk, és aggodalmunk, hogy nem lesz hó, már az úton szerte foszlott, hisz hóesésben kellett megtennünk az út egy részét.
Másnap mindenki lelkesen csatolt, és a gyerekek megpróbálták felfrissíteni tavalyi legjobb formájukat. Aznap még nem sikerült, de másnap elkezdtek szárnyalni.
A harmadik napra Beni már jobban síelt, mint tavaly, Guszti meg önállósította magát a sípályán. Az eddigi gyakorlattól eltérően - hogy csak valamelyikünk láéba közé kéredzkedve mert csúszni - most már egyedül jött le, és nagyon élvezte is.
Folyt köv. januárban.
2011. december 23., péntek
2011. december 11., vasárnap
Csak egy kicsit...
Karácsony közeledtével a szokásos tennivalóink megint besűrűsödtek.
Vég kell látogatnunk a gyerekek orvosait, itthon sütni, egyedi ajándékokat készíteni a gyerekekkel, és még a suliból is van egy hét, szóval a hétköznapi feladatok sem maradnak el.
Ha autóba ülünk, - főleg a Guszti - hangosan kurjant minden karácsonyi dísz láttán. Versenyeznek, ki hányat lát, melyik a nagyobb vagy szebb.
Egy ilyen hazaúton, fakadt ki Beniből a sóhaj, mikor valami nagyot és meghökkentőt látott :
".. csak egy kicsit lennénk gazdagabbak..."
Még azt hiszi, a díszek mennyisége a jólét fokmérője. :)

2011. december 7., szerda
Hoki kupa
Beni iskolán kívüli életét leginkább a hoki határozza meg. Hét közben van általában két edzése, és hét végén is általában kettő, kivéve, amikor kupameccs van, mint volt például ezen a hétvégén.
Most a Beni egyesülete (UTE) rendezte a tornát, és kérték a szülőket, hogy segítsünk a büfé készítésében.
Hogy Guszti se maradjon le az élményről, kettesben mentünk zsíros kenyereket kenni, míg Beni az apja segítségével öltözött be a meccsre.
Gusztinak ez volt a nap fénypontja. Kb. 5 szelet kenyeret tolt be lila hagymával, uborkával, a lelátón szaladgálva.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)