2009. június 7., vasárnap

Évzáró - év zárás nélkül

Péntek délután az oviban évzáró ünnepség volt.

Még járnak egy kicsit oviba a fiúk, de már - főleg az iskolás tesókkal büszkélkedők - el-elmaradoznak a csoporttársak. Hivatalosan csak július 13-ával zár be az ovi 6 hétre. Még nem döntöttem, meddig járnak, de júni végéig valószínű mennek.
Azért nem kell őket sajnálni, Mostanra lett kész a játszóterük, úgyhogy jó dolguk van.

Indulás előtt készült egy "még tiszták vagyunk" kép:


Az évzárón pedig mindkettő hozta a formáját: Beni azzal, ahogy igyekezett szépen szerepelni, és a beszélgető társait is csendre intette, hogy ne zavarják az előadást, Guszti pedig azzal, hogy sosem ott volt, ahol lennie kellett volna, és sosem azt énekelte / mondta, amit kellett volna:







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése