Minden várakozásomat felülmúlták a gyerekek, nem kellett értük menni. Azaz nem volt olyan nagy gond, amit ne tudtak volna megoldani.
Végük külön szobában helyezkedtek el, egy épületben, de külön hálóban. Beni a nagyobbakkal és egy tanárbácsival, Guszti pedig a tanító nénijével.
Beni nagyon helyesen számon tartotta, illetve számon is kérte, hogy a tanító néni beadta e a Gusztinak a szokásos gyógyszerét reggel és este.
De volt olyan is, hogy egy alkalommal, mikor Guszti úszógumik nélkül döntött úgy, hogy beugrik a medencébe, és két nagyobb gyerek húzta ki, Beni elővette a tanítónénit, és azt mondta neki
"Hallom a Guszti beesett a vízbe, és te nem voltál ott. Hogy vigyázol rá?"
Merész, de nagyon édes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése