2013. július 10., szerda

Pszichológus

Múlt kedden kiszedték a varratokat Beni lábából, és hét végére már olyan jól nézett ki, hogy vasárnaptól fürdeni is engedtem.
Cserébe összeszedtek valami hányós fosós nyavaját, és most amiatt  élvezik kevésbé a nyarat.

Beninek meg elég fura gondolatai támadtak.
Most pl. azért zokogott délután, mert hogy ő nem szeret lefeküdni, mert a csendben hallja a szíve dobogását, és egyre lassabbnak hallja, ergo azt hiszi, meg fog állni.
Mondtam neki, hogy ha gyakran vannak ilyen  gondolatai, valami szakembert kell keresnünk, mert én  már nem tudom  mit kezdjek vele. Beszélgettünk, megnyugtattam, majd jó fél óra múlva közölte, hogy nagyon jó volt beszélgetni, úgy érezte, mintha pszichológusnál lenne.
De hogy honnan tudja milyen egy pszichomókusnál, azt még csak nem is sejtem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése